Bírókert Kft.

Varázsolja a természet szépségét saját kertjébe!

Csak az Ön fantáziája szabhat határt, mi megvalósítjuk álmai kertjének fénypontját! Legyen az kerti tó csobogóval vagy szökőkúttal, halastó, patak vagy  vízesés, esetleg  fürdőtó, melyben megmártózva még fel is frissülhet. Természetesen a tavak kialakításához és a megfelelő bioszféra fenntartásához szükséges eszközök, például szivattyúk, szűrők, tápanyagok széles palettájából választhat, szakembereink örömmel állnak rendelkezésére a tervezésben is. A megoldás karnyújtásnyira van Öntől, vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy együtt megvalósíthassuk elképzeléseit!

Tóépítés lépésről lépésre

1. Jelöljük ki a megmunkálandó területet. Ehhez használhatunk kisebb tavak esetén mészport, slagot, nagyobb méret esetén zsineget is.

2. Kezdjük meg az ásást a kijelölt területen belül. Amennyiben szeretnénk vízi növényeket is a tóba, ügyeljünk arra, hogy a kialakítás során több lépcsőt készítsünk a különböző növényféléknek.

3. A meder kialakítása közben többször is ellenőrizzük vízmértékkel, hogy a  szintezése megfelelő legyen.
Sajnos gyakran előfordul hogy a szemünk „becsap” minket, és a legvégén vesszük csak észre a szintkülönbségeket.

4. A tómeder teljes szintezése után tüzetesen vizsgáljuk át a medret, távolítsunk el mindent ami felsértheti a tófóliát(gyökerek, kavicsok, stb…). Ha ezzel végeztünk, ajánlatos egy vékony réteg(1-2 cm) homokkal lefedni az egész medret, ekkor még finom korrigációkat tudunk eszközölni.

5. Helyezzük le a tófóliát. Ügyeljünk arra, hogy minél jobban kitöltse a medret, minél kevesebb helyen gyűrődjön. A sarkaknál, éleknél ha szükséges fogassuk le a fóliát(nagyobb kővel, téglával), hogy ne mozduljon el a feltöltésig.

6. Kezdjük meg a feltöltést, folyamatosan figyeljünk arra, hogy minél jobban kitöltse a fólia a medret a feltöltés közben is, amennyiben szükséges, szedjük fel a rögzítő köveket, hogy a fólia szabadabban helyezkedjen.

7. A tó meg teltével vágjuk körbe a fóliát, ügyelve a tószegélyre, melyet saját ízlésünknek megfelelően többféleképpen is megoldhatunk(kulé, térkő, egyéb szegélyek)

8. A növények és a halállomány telepítése előtt még egyszer ellenőrizzük le a tó vízét, távolítsunk el mindent, ami a munkálatok során esetlegesen a tóban maradt. Természetesen ha szeretnénk még egy kicsit „feldobni” a tavunkat, akkor ez a leg megfelelőbb alkalom a kerti tó világításának, vagy szökőkút, vagy csobogó kialakításának.

9. Népesítsük be a tavunkat halakkal, növényekkel.

10. Hátradőlve egy kellemes karosszékben élvezzük a csodás látványt!