Kertépítésről, kerttervezésről röviden 

kertepites70

Tereprendezés, előkészítés,

mely a kívánt talajszintek kialakításából - szükség esetén akár támfalazással -, fakivágásból, a füvesíteni kívánt terület felrotálásából, gyomtalanításból, a keletkező hulladék eltakarításából, végezetül pedig a talaj elegyengetéséből, feltöltéséből áll. Általában ekkor kerül kijelölésre és kialakításra a kerti tó alapja is. Sziklakert és virágágyások építése esetén már az alapozásnál figyelembe kell venni ezek elhelyezkedését a kialakítás során, melyhez nélkülözhetetlen a körültekintő tervezés.

kertepites26 kertepites31

Térburkolatok kialakítása,

ízléstől függően, egészen változatos is lehet, viacolorozástól, a kavics felületeken keresztül, egészen a rönkfák beépítéséig bármi szóbajöhet. Természetesen a kert stílusa behatárolja a felhasználható anyagokat!

kertepites49 terko29

Öntözőrendszer telepítése,

lehetőleg úgy, hogy a teljes kertfelület maradéktalanul öntözhető legyen, igény esetén a vízforrásul szolgáló kutat kell kialakítani. Részletesebben, az öntözőrendszer menüpont alatt. Az öntözőrendszer kialakítása után következik a zöldellő pázsit legnagyobb kártevője elleni védekezés, a vakondháló körültekintő leterítése, majd pedig a termőföld megfelelő vastagságban történő elterítése, egyengetése. A megfelelő termőföldréteg vastagsága minimum 10-20cm.

ontozorendszer18 ontozorendszer36

Közlekedő utak 

A jól megtervezett utak mutatós elemei lehetnek a kertnek. Az utak készülhetnek: betonból, járólapokból, téglából, fából stb.

kertepites42 kertepites75

Növényültetéskor

a tervben meghatározott helyükre kerülnek a növények, miután geotextillel vagy agroszövettel, a talaj felszíne megkapta a gazosodás elleni védelmet, ezután kerül sor az öntözőrendszer pontos beállítására. A füvesítés minden esetben a kertépítés utolsó munkafázisa, mivel a befüvesített területre nem szabad rámenni, legyen szó magvetésről vagy gyepszőnyeg terítésről. Azután, hogy az utolsó növény is a helyére került, a rögmentesített és egyenletesre dolgozott talajba vethetjük a fűmagokat, a minél egyenletesebb szórás érdekében, gépeket véve igénybe. Ezt követően már csak a belocsolás és hengerelés maradt hátra. Időjárástól függően 15-20 nap alatt a fűmag kikel, majd a kellő időtartamot kivárva az első fűnyíráshoz, megcsodálhatjuk üdezöld pázsitunkat, mely elsődleges ékét alkotja kertünknek.

kertepites35 kertepites20

Friss hírek

2016. május 13.
2014. július 20.

Referencia ajánló

Örökzöld sláger :)

Hívjon minket!

    www.birokert.hu
       vagy írjon Nekünk e-mailt a
    birokert@birokert.hu -ra

Facebook

kamerali chat iptv server sekabet instagram begeni hilesi mp3 indir pendik seks shop inter ingilizce kargo ucagi kiralama telefon dinleme programi telefon dinleme siirt bittim sabunu